<div>"Robbanás történt a MOL Rt. százhalombattai kőolaj-finomítójában" – adta hírül az akkori sajtó. A híradások arról tájékoztatták az olvasót, hogy hajnalban áramszünet miatt több százhalombattai üzem is leállt. Az üzemzavart követően történő újraindításkor, 2002. december 8-án, hajnali 2 óra 14 perckor a 400H1 kemence begyújtása során történt robbanásban azonnal életét vesztette Budai Béla és Keller Attila. Hajdú Zoltánt és Kun-Szabó Balázst sérüléseik miatt a mentők kórházba szállították. </div>
A beszámolók szerint a robbanás erejét mutatja, hogy a közeli településeken (pl. Ercsiben) élők közül többen fel is ébredtek rá. A szabadnapos munkatársak, akik hallották a detonációt, már akkor sejtették, hogy nagy a baj.
Az akkori műszakos kollégák meséltek az eseményekről, érzéseikről. A robbanás legkomolyabb kárszenvedői – természetesen az elhunyt és sérült munkatársakon, családjaikon kívül – az éjszaka szolgálatot teljesítő dolgozók voltak. Bár többen katonaviseltek, elmondásuk szerint erre nem lehet felkészülni – sem fizikailag, sem mentálisan. "Háborús övezet volt, törmelékekkel, sérültekkel, halottakkal – felismerhetetlen volt minden." Még a mentésben résztvevőket is csúnyán megviselték a látottak. Ahogy az egyik műszakos munkatárs fogalmazott: "Kicsit más lett a hangulat aznap."
"Amikor jön december eleje, nem csak a természet, az időjárás változik, hamarabb sötétedik, hideg van, megváltoznak a zajok – még a mai napig is másképp megy be az ember dolgozni. A tragédiát követően hosszabb ideig csak "bolyongtunk", az üzem területén mindenhova párosával mentünk. Nem is akartunk kimenni az épületből. Nem éreztük jól magunkat." – meséli az egyik munkatárs.
Ma, 19 évvel a tragédiát követően mi az üzenete az akkori balesetnek?
Persze, folyamatos a munkatársak oktatása, a katasztrófa is ráirányította a figyelmet a karbantartások, üzembiztonság fontosságára, azonban egy munkavédelmi oktatás csupán elmélet. Szükséges valamilyen szintű alázat, tisztelet azokkal az anyagokkal szemben, amikkel napi szinten dolgozunk. A fizika törvényeit nem tudjuk felülírni. Amikor bekövetkezik a katasztrófa, már csak utasai vagyunk egy szakadék felé robogó vonatnak. Bár amíg nem történik semmi rossz, hisszük, hogy majd elugrunk a robbanáskor, eloltjuk a tüzet, jelzünk, elzárunk, elhárítunk, de be kell látni, akkor és ott már nem sokat tehetünk. Sokan elfelejtik, hogy egy üzemben, egy műszakban nem csak szlogen az, hogy csapatban dolgozunk, a munkavégzésünk során minden pillanatban egymásért is felelünk. Egy katasztrófa mindig események láncolata, és az a feladatunk, hogy ezeket a láncszemeket megszakítsuk. Mindig hangsúlyozzuk: A munkabalesetek során meghalt személyek nem csupán statisztikai adatok. Családapák, gyermeket nevelő anyák, testvérek, jó barátok, ismerősök... Ezért a munkavégzésed folyamán soha ne feledd az egyik legfontosabb szabályt: Csináld biztonságosan, vagy sehogy! Mert mindenkit hazavárnak.
Műszaknévsor 2002. december 8-án az FCC üzemben:
Prohászka György - műszakvezető
Szabó Tibor - vezérlő
Keresztényi Attila - vezérlő
Kun-Szabó Balázs – 1-es blokkos
† Budai Béla – PRS kezelő
Nagy József – GCU kezelő
† Keller Attila – Merox kezelő
Hajdú Zoltán – HFA kezelő
Varga Gábor – HFA kezelő
Kovács László – MTBE kezelő
