<div>Mint előző számunkban is hírt adtunk róla, az aromás üzemből több műszakvezető is távozott. Bár a létszámhiány is komoly gondot okoz, az üzemben tett látogatásunk során további problémák is felszínre kerültek. Az üzem egy műszakjának dolgozóival beszélgettünk.</div>
- Mi a legnagyobb probléma az üzemetekben?
- Azzal, hogy több munkatársunk is távozott, talán a legszembetűnőbb gond most a létszámkérdés. Kevesen vagyunk, és az irány sem kedvező, hiszen van, aki hat hónap múlva nyugdíjba megy. Ezzel nemcsak embert, de komoly tudást is veszítünk. Az embert még csak-csak lehetne pótolni, a kieső tudás visszaszerzéséhez azonban évekre van szükség. A szükséges létszám biztosításához túlórák vállalása szükséges, az üzemi létszám 37 fő lenne (ez már a létszámracionalizálás utáni létszám!), jelenleg 30-an vagyunk. Persze tisztában vagyunk azzal a felsővezetői igénnyel, hogy az emberi erőforrás költségeit vissza kell szorítani, azonban meg kellene vizsgálni, hogy mi milyen következményekkel járhat.
- Mit érdemes az előzményekről tudni?
- Az előző létszámleépítési hullámban meghatározott biztonsági létszám (6 fő) már egy "pengeéles" létszám volt, általában 2 munkavállaló dolgozik állandóan a vezérlőben, hárman állandóan az üzemi területen, további egy munkatárs pedig a vezérlő és az üzemi terület között folyamatosan ingázik. Több száz méteres, kilométeres távolságokról beszélünk egy-egy létesítmény között! És hiába jönnek új munkavállalók, nekik be kell tanulniuk, a betanítása szintén komoly, hosszú folyamat, addig az üzemkezelés bizonytalan, támogatásra szorul.
A régi munkatársaink közül sokan nyugdíjba mentek, műszakvezetők is, azonban úgy gondoljuk, hogy a munkáltató nem számított arra, hogy ilyen mértékben mondanak fel. Már az is komoly probléma, ha egy betanult kezelő távozik, nemhogy egyszerre kettő műszakvezető – mint most. És megjegyzendő, hogy két évvel ezelőtt szintén négy műszakvezető távozott, kettő felmondott, kettő nyugdíjba ment. Most egy harmadik műszakvezetőnk is hónapokra kiesett kórházi ellátás miatt...
- Ezt a helyzetet hogyan kezelitek? Az imént három műszakvezető kieséséről beszéltetek. Van még aki dolgozzon?
- Összesen nyolc (műszakonként kettő) műszakvezetőnk volt, így 5 fővel, komoly, a vezérlőket és kezelőket is érintő túlórákkal és műszakszervezéssel biztosítható a négy műszak működése. Természetesen ennek ára a túlmunka, a szabadságok kiadásának átszervezése. Ráadásul szokták mondani, a baj csőstül jön, nagyrevízióra készülünk – ezzel a létszámmal. Az előző, hat évvel ezelőtti revízión a jelenlegi létszámnál 16 fővel voltunk többen. A mostani létszámunknak nagyságrendileg a fele még nem is látott revíziót!
- Hogyan látjátok, milyen megoldás lehet a létszámkérdésre a munkáltatói oldalról?
- Elsősorban törekedni kell a munkavállalók megtartására, ehhez pedig korrekt bérfejlesztésre volna szükség. Az üzemünkben az aromás-kazántelepes összevonáskor például magasabb bérkategóriát és ezáltal magasabb munkabért ígértek az előzetes komplexitás-számítás során, majd a számítás módszerét módosítva mégsem vált elég komplexszé az aromás üzem és a kazántelep együtt (van itt 15 üzemelő torony, 4 kemence, reaktor, kompresszor, a teljes kazántelep, mely az egész finomítót látja el gőzzel...), ezért a bérkategória-emelés is elmaradt. Persze, az összevonásnak a bérköltségen való faragás volt a célja, a bérkategória-emelés esetén pedig a kevesebb létszámmal sem vált volna költséghatékonyabbá az üzem. A létszámproblémán felül emiatt is mondtak fel munkavállalóink.
- Mi a helyzet a bérkérdéssel? Hogyan látjátok a bérek alakulását?
- A létszámkérdés mellett a másik hangsúlyos dolog a bérkérdés. A MOL Nyrt. évek óta csak "papíron", átlagos értékben kimutatva követi az inflációt a béremelésekkel, nálunk a munkatársak azt tapasztalják egyre kevesebbet ér a fizetésük. A juttatások mértéke, beépítése, átalakítása, a cafeteria-rendszerben egyre szűkölő választható elemek egyike sem erősíti a munkavállalói elégedettséget. A cafeteria összege sem emelkedett már közel egy évtizede. Számos díjat, elismerést zsebel be (és természetesen profitot termel) a munkáltatónk, mégis úgy látjuk, hogy ezek megragadnak a vezetés szintjén, az elismerésből nem igen jut a műszakban dolgozó munkatársaknak.
Összességében tehát ezek a tényezők (a létszámproblémák, a reálértéken csökkenő bérek, valamint a beígért kategória- és béremelés elmaradása) nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a munkatársaink egy része folyamatosan álláshirdetéseket böngész, kinyomtatott felmondásokkal várják a számunkra vonzóbb ajánlatokat.
- Több üzem dolgozóival beszélgettünk, mindenhol előkerült a karbantartás-fejlesztés kérdésköre. Az aromás üzemben ezzel kapcsolatosan mik a tapasztalatok?
- Ahogy a finomító számos területén, mi is veszélyes anyagokkal dolgozunk, sőt talán bátran mondhatjuk, hogy ez halmozottan igaz az aromás üzemre. Míg a határ túloldalán, hasonló anyagokkal dolgozó munkatársak számára jár munkaidő-kedvezmény, addig az üzem dolgozói 40 órás munkahétben dolgoznak. A rákkeltő anyagok jelenléte miatt régebben munkaidő-kedvezményt (36 órás munkahét) is kaptunk. Egyre kevésbé érezzük azt, hogy ezt kompenzálnák a bérekben vagy egyéb módon. Sőt, a folyamatos túlórák miatt a szervezet regenerálódására sem biztos, hogy jut elég idő... Sajnos mi is azt tapasztaljuk, hogy a fejlesztések helyett inkább csak a szükségszerű, elengedhetetlen karbantartás kap hangsúlyt. Ezek is komoly problémát jelentenek.
- Hogyan látjátok a jövőt, az üzem és a munkavállalók lehetőségeit?
- A rendszerben lévő létszámhiányt persze folyamatosan próbálják pótolni, a mostani műszakvezető-hiányt is idővel fel fogják tölteni, de az a probléma, hogy a vezérlő létszám sincs feltöltve teljesen, nem csak most, már három éve okoz gondot ez is. A munkatársak felmondási szándéka jelen van, persze komoly döntés, főleg egy több éve, évtizede dolgozó munkatársnál, de mégis azt tapasztaljuk, hogy egyre többen merik meglépni, hogy beadják a felmondásukat, és inkább új területeken próbálnak boldogulni, mert még a bizonytalan újban is több lehetőséget látnak, mint a jelenlegi helyzetükben. Mit is várhatunk akkor, ha a felmondásának utolsó napjait töltő munkatársunkat kell behívni túlórázni, hogy meglegyen a biztonsági létszám?
Folyamatosan próbáljuk jelezni a problémákat a vezetőség felé, ismét ígéret (inkább próbálkozás...) van arra, hogy megkaphatjuk az emelt bérkategóriát és vele együtt a bérfejlesztést. Persze még ez sem old meg minden problémát, mert ez a kategóriaváltás a vezérlőket és a műszakvezetőket érinti, a kezelőket nem, ezzel ismét a bérolló nyílik tovább, szükséges lenne a kezelői béreket is rendezni. Voltak munkatársak, akik vizsgáztak további üzemi területekből, de a (titkos) bérbeállásuk miatt ezért további béremelést nem kaptak. De tény, a bérkategória emelése a kezelői motivációt is növelheti, hiszen, jelenleg több kezelő is azért nem áll neki betanulni vezérlőnek, mert nem érzi összhangban a ráfordítandó időt az elérhető bérszinttel. És a bér csak egy (fontos) kérdés ebben a helyzetben. A tudásvesztés bérrel sem kompenzálható. Hiába töltjük fel a létszámot, ha a tapasztalat egy része már elment, így ahhoz, hogy a fél évvel ezelőtti tudásszintet pótoljuk, 3-4 évnek is el kell telni – persze, csak ha megmaradnak és folyamatosan tanulnak az új munkatársak. Mert sajnos azt tapasztaltuk az elmúlt három évben, hogy a belépő munkatársaknak nagyságrendileg a fele még a próbaidő alatt fel is mondott, aminek oka elsősorban a bér mértéke volt.
Bízunk benne, hogy a következő Tényképek valamelyikében az aromás üzemet érintő pozitív változásokról számolhatunk be, a műszak dolgozóinak pedig köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltak, megosztották gondolataikat, felhívták a problémákra a figyelmet – reméljük, hogy olyan személyekhez is eljut az üzenet – már-már segélykiáltás – akik érdemben is tudnak foglalkozni a problémákkal és hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy az üzem biztonságosan, és ne csak a menedzsment, hanem a dolgozók elégedettségére is termeljen.