<div>Horváth Péter 2022. október 10-én adta be felmondását. Közel 30 év munkaviszonnyal a háta mögött döntött úgy, hogy megválik a MOL-tól és más utakon folytatja. Őt kérdeztük, mi vezetett ehhez a döntéshez, hogyan látja, mostmár "ex-MOL-osként" a helyzetet, a lehetőségeket, a jövőt.</div>
- Honnan indultál, mióta dolgoztál MOL-osként, melyek voltak eddigi pályád fő állomásai?
- Blokk-kezelőként kezdtem 1994. szeptember 12-én az akkori Gacs-Petrolátum redesztilláló üzemben, ami a Kenőolaj-hidrogénező üzemhez tartozott. Abban az időben még volt arra lehetőség, hogy a munkahelykeresés során leüljek az üzemvezetővel beszélgetni. Kezdő alapbérem 26.000 Ft volt (1994-ben a minimálbér 10.500 Ft volt Magyarországon – a szerk.), ezt automatikusan 28.000 Ft-ra emelték a 3 hónap próbaidőt követően, melyet az első béremelésre 30.800 Ft-ra emeltek.
A következő évben, a vegyipari gépész technikus képzésem befejezését követően bevonultam katonának, közben a hivatásos sofőr végzettséget is szereztem. A katonai szolgálatot követően, ’96 nyarán visszatértem a MOL-hoz, később a Hidrogénező üzemet is megtanultam. Ezt követően a Gacsos kezelői munkakört megszüntették, kvázi egyszemélyes munkahely alakult ki, a Hidrogénezős blokkosok közül járt át valaki. Az ezredfordulón Gacs táblakezelői pozícióba neveztek ki, valamint KOH táblakezelő várományos is lettem. Ekkoriban kerestek meg, hogy menjek át az akkor épülő Késleltetett kokszolóba vezérlőnek. Némi gondolkodás után igent mondtam, így 2001. február 1-től átvettek, az év októberben pedig sikeresen elindítottuk az üzemet. Néhány, a munkaviszonyom szempontjából "eseménytelen" év következett, majd 2010. július 1-től műszakvezetőként folytattam MOL-os pályafutásom. Ezután már csak a bitumenes összevonás során változott a munkaköröm, de csak a műszakvezető szó mögé került be a 3-as helyett egy 4-es. 2022. október 10-én adtam be a felmondásomat és október 14-én le is számoltam.
- Sok emberrel beszélgettünk már akik több évtizedet is a MOL kötelékében dolgoztak, szinte mindenki azt mondta, hogy volt olyan időszak, amikor "öröm volt itt dolgozni". Hogy látod, valóban volt ilyen időszak, mi változott, ha ma már másképp gondolod?
- Valóban, volt. A Gacsos, hidrogénezős korszak szinte felhőtlen volt, és a kokszolós időszak első része szintén. Nem túlzás azt állítani, hogy komoly barátságok köttettek közben itt is, ott is. Ezt az időszakot az akkori üzemvezetőm személye árnyékolta be, ebből az okból (és akkor még csak emiatt) már kacsingattam más irányba is. Manapság, úgy gondolom, azért változott meg ez, mert 2012-13 óta folyamatosan a létszámcsökkentés a téma, üzemösszevonásokról beszélnek. A MOL túlságosan is profitorientált lett, melyben az emberi tényező egyre inkább háttérbe került, az emberek csak számok, akik számára csak annyit fizetnek a munkájukért, amiért még éppen hajlandók azt elvégezni. A 2012-13-ban két lépcsőben végrehajtott csoportos létszámcsökkentés óta az irány nem változott. Ezek a létszámleépítések, a folyamatos bizonytalanság miatt egyre embert próbálóbb és egyre inkább az látszik, hogy már nemigen van tartalék. 1-1 ember kiesése már problémákat okozhat üzemi szinten. A közvetlen vezetőink és a felsővezetés hozzáállása is megváltozott - szakmailag és egyéb téren is. A COVID-világjárvány kitörése kapcsán lett a helyzet igazán aggasztó, a maszkviselés, fegyelmik osztogatása (nagyleálláskor előfordult, hogy 4-nél több ember volt egy helyen...), fűnyírás bevezetése, csavarok gyűjtögetése az üzemi területeken stb. A kokszoló 21 évében még nem volt olyan visszaindulás, amikor ne lett volna minden vezető feszült. Rendszeres volt az, hogy a leállás ideje alatt minden ráért, majd az utolsó héten azonnal és mindent meg kellett oldani. Most nyáron is hasonló helyzet alakult ki, ez is rásegített a felmondásomra. Az utóbbi években "beugrós" műszakvezető voltam, lefelé kompatibilisnek kell lennünk, így kokszot vágtam, folyékony kenet töltöttem kamionba, kokszot söpörtem, üzemet indítottam kezelőként... Nem különösebben zavart, ugyanakkor, úgy gondolom, ezek nem normális dolgok.
- Miért lettél buszvezető, miért vonzóbb buszvezetőnek lenni ma, mint MOL-os dolgozónak?
- Mint említettem, a katonaság előtt hivatásos C kategóriás jogosítványt szereztem. Ezt kiegészítettem később az E kategóriával, és elég régóta foglalkoztatott a lehetőség, hogy a D kategóriát is letegyem. (Csak, hogy tele legyen a jogosítvány.) Mindig is kedveltem a "nagy vasakat", és kb. 6 éve már otthon is volt egy kisteherautóm, amivel költöztetést és egyéb fuvarokat is vállaltam, illetve őstermelői tevékenység keretein belül kecskéket és birkákat tartottunk, az élelmezésüket is ezzel oldottuk meg.
Tavaly egy hirdetést láttam, miszerint Pusztaszabolcs és Székesfehérvár között munkásszállító buszjáratra keresnek sofőrt, amihez "csak" a D kategória, a GKI, a PÁV és ilyesmi apróságok hiányoztak. Jelentkeztem, és elvégeztem a tanfolyamot (a tavalyi, 70%-os szabadságpénz pont futotta rá), majd szeptember 1-től másodállásban belevágtam. Közben egyéb komoly változások is történtek az életemben, elváltam. A munka nem vonzóbb, mint MOL-os dolgozónak lenni, egyszerűen csak szeretem és pénzt is keresek vele, így miért ne?
- Mi vezetett a felmondás döntéséhez? Rövid idő alatt, hirtelen született meg a döntés, vagy egy hosszabb időszak alatt alakult ki az elhatározás? Mi volt az utolsó csepp, amely ténnyé változtatta az elgondolást?
- Az idén augusztusban a buszos cégnél felmondott az egyik dunaújvárosi kolléga, így sokat jártunk arra a vonalra helyettesíteni. Közben rájöttem, hogy a buszozásból is szerzek hasonló jövedelmet, mint a MOL-ból. Igaz, ott teljesítmény alapú bérezés van, minden megtett kanyar után jár a kanyarpénz. A jelenlegi anyagi kötelezettségeim miatt (rezsi, hitelek) szükség van a megfelelő jövedelemre, így azt ajánlottuk a főnöknek, hogy a két járatot visszük, így a megfelelő kanyarszám megvan, ezzel pedig a megfelelő már megfelelő jövedelemhez jutok. Persze eljön majd az az idő, hogy nem lesz hitel (pl. ha eladjuk a házat). Alapos megfontolás során és a MOL-ban a közvetlen vezetői reakciók, piszkálódások miatt megszületett a döntés. Stílszerűen, a MOL-os munkába lépésem 28. évfordulóján, szeptember 12-én tárgyaltunk a buszos főnökömmel. Egyébként két év múlva terveztem ezt a felmondást benyújtani. Az őszi Aromás üzemi nyílt levél kapcsán azt gondolom, hogy melléjük kellett volna állnunk, hezitálás és gondolkodás nélkül. Viszont úgy látom, összefogás készsége már nem úgy van meg bennünk, mint régen. A megosztottságot persze az élet több területén is látjuk: akár a politika színtéren, de hogy messzebb ne menjek, az is ezt erősíti, hogy teli vagyunk szakszervezettel. (Oszd meg és uralkodj!) Szóval maradt a felmondás.
- Mit szólt a döntéséhez a munkahelyi kollektíva, és mit szólt a döntéshez a család, környezeted?
- A családom tudomásul vette. A három gyerekem közül a két nagyobbik már dolgozik, ők már nem jelentkeznek kiadás oldalon, a kisebbik még iskolába jár, de már neki is van önálló jövedelme. A volt nejem is dolgozik (sajnos még egy fedél alatt élünk).
A főnököm nem örült, de igazából (talán felsőbb utasításra? nem tudom...) nem is igazán próbált tartóztatni. A műszakvezetői munkakör betöltése nem annyira nehéz kérdés, talán még a vezérlői kérdés is megoldottnak tekinthető, viszont új kollégákat felvenni nem tűnik egyszerűnek. A kollégák közül nem sokan lehetnek, akik örültek neki, legalábbis kaptam jónéhány erre utaló visszajelzést. Az új kollégák örültek. Tavaly novemberben felmerült hírek alapján egyénként az idén február 15. után védettségi igazolás hiányában simán elküldtek volna fizetés nélküli szabadságra, ami a szememben egyenértékű a felmondással. Ezt tudjuk miért nem következett be végül.
- Az elégedettségi felmérésből 4 fő terület kapott nagy hangsúlyt: bér-létszám-munkahelyi biztonság-karbantartás. Te hogyan látod ezeket a kérdésköröket, hogyan tapasztalod a munkáltatói oldalról ezek helyzetét, kezelését?
- A bérről, létszámról, munkahelyi biztonságról már beszéltünk, de röviden összefoglalom: Véleményem szerint (ámbár nem számoltam és nem néztem utána), ha az 1994-es bérszínvonalat veszem alapul, akkor kevesebb lett. Véleményem szerint egy műszakvezetői bérnek nem 800 ezer környékén, hanem valahol 1,2 milliónál, az új felvételes munkatársak bérnek pedig 500 ezer környékén kellene mozognia. A MOL-os óriásplakátokon szereplő akár 500 ezer... nem tudom. Benne voltam, láttam: az új munkatárs, aki nem kapta meg a beígért béremelést (30 ezer helyett csak 20 ezret) biztos tudna cáfolni, ámbár most a most adott 60 ezer forintok szétosztása után lehet, hogy megvan már a mostani kezdő alapbér neki is. Szóval mint a mesében. Adunk is meg nem is. De van Iphone...
Létszámról volt szó, folyamatosan csökkent és továbbra is ilyen vezetői ambíciókat látunk.
Munkahelyi biztonság. Hmm. A munkáltató megvéd minket. Hordjuk a maszkot, elképesztő felesleges kiadások árán mindent szétfertőtlenítünk, az elektromos eszközökre alkoholt fújunk, csakhogy megvédjenek minket. Füvet is nyírhatunk, mert úgy legalább megmaradhat a munkahelyünk. Közben a különféle, legváltozatosabb betegségekben meg hullunk. (Az utóbbi 10 évből jónéhány kollégát tudnék mondani, akik hasnyál-, máj-, tüdő-, hólyag-, gégerák és ezek különféle kombinációiban haltak meg. Köztük az édesapám is. Persze nyilván azért, mert dohányoztak és/vagy ittak, az meg csak a véletlen műve, hogy évtizedeket dolgoztak a finomítóban. Úgy gondolom, hogy ha ez a terület is kapna akkora fókuszt, mint a COVID az elmúlt években, jelentősen változna – pozitív irányba – a helyzet.
A karbantartás kérdésköre zavart a legkevésbé, igaz, úgy gondolom, hogy jelentősen el van hanyagolva. A problémákat megoldani kell, nem pedig takargatni, és többször találkoztam azzal, hogy "látszatmegoldásokat" alkalmaztak – és nem csak átmeneti, ideiglenes jelleggel, hanem akár hónapokon, éveken keresztül, az üzemszerű működésbe beépítve. Teljes részletességgel felsorolható lenne számos ilyen probléma, de egy hozzá nem értő ember ezeknek a súlyát nem a kellő helyen értékeli.
- Hogyan tovább? Mit tapasztalsz az új munkahelyeden, mennyire érzed, így az elején azt, hogy jól döntöttél?
- Egyelőre reményvesztett, műszakos dolgozókat szállítunk Fehérvárra. Kerekeket, profilokat és tejfölt gyártanak szintén profitban extrán érdekelt cégeknél. Eleinte bevillant egy-egy gondolat, hogy talán nem volt jó döntés, de ez inkább annak a bizonytalanságnak köszönhető, ami családi téren van jelen. De már megkerestek egy esetleges svájci buszvezetői állás ügyében is. Ki tudja? Hamarosan nem kell majd rezsit és különféle hiteleket fizetnem, és ha sikerül leküzdeni ezt a nagy pénz-imádatot, akkor akár eljöhet a boldogság is.
A MOL-ba biztosan nem fogok visszatérni, pedig volt idő, amikor hosszúszabad második napján már vártam, hogy mehessek.
Köszönjük Horváth Péternek, hogy válaszolt kérdéseinkre, és sok sikert kívánunk új munkahelyén!