<div>"Egy cég értékét a benne lévő emberek tudása adja. Semmi más."</div>
Szalai Gergő igazi "olajfinomítós dinasztia" tagjaként közel 2 évtized után döntött úgy, megtöri a családi hagyományokat, más vizekre evez. Az elmúlt 19 évről, finomítós tapasztalatiról, a döntés okáról, előzményeiről, jövőbeli lehetőségeiről kérdeztem.
- Már a cikk előkészítésekor információt kaptam arról, hogy komoly finomítós előéleted van, hiszen – ha jól tudom – nagyapád is a finomítóban dolgozott.
- Cseh Károly, anyai nagyapám gépészmérnök volt Almásfüzitőn a finomítóban, és amikor indult a Dunai Finomító, akkor már az "első kapavágásokban" is részt vett. Ő volt a tervezési és karbantartási osztály vezetője. Végül 1980-ban innen is ment nyugdíjba.
Anyai nagyanyám is a Dunai Finomító munkatársa volt, a bérszámfejtésen dolgozott irodistaként, a táppénzelszámolásokban működött közre.
Szalai Gábor, apai nagyapám a ’70-as évektől egészen az nyugdíjazásáig szivattyúkezelőként erősítette a MOL csapatát.
Édesapám – sokan Pegeként ismerték – 1968-as katonasági leszerelését követően azonnal a finomítóban kezdett, AV-I., AV-II, AV-III üzemeket, a KRAKK-ot és a társüzemeket is megjárta, 39 évet töltött a MOL kötelékében.
Mint látható, szinte minden felmenőm és a bátyám, Péter is dolgozott a finomítás területén, még édesanyám is egy évet dolgozott "finomítósként", de ő végül a közművelődésben találta meg élete értelmét.
- Azt láthatjuk, hogy a szülői, nagyszülői ágon komoly hagyománya van a finomítói munkának, de van-e a családban aki utánad is folytathatja ezt az utat?
- A nagyobbik nevelt fiam tizenpár éve MOL-os, műszakban dolgozik, kisebbik nevelt fiam pedig külcégnél dolgozik, de szintén kötődéssel az olajfinomításhoz.
- A te MOL-os karriered hogyan kezdődött, mikor és hogyan lettél a finomító munkatársa?
- Édesapám közbenjárására 2000-2005 között műszakban dolgoztam, a Reformáló-II-III-ban, majd az AV-III-ban. 2005-ben más területekre sodort az élet, de 2009-ben ismét visszakerültem, ekkor már műszerészként erősítettem a Dunai Finomító csapatát.
- Az interjú apropója, hogy megtörted ezt a hagyományt, hiszen felmenőid nyugdíjazásukig dolgoztak a MOL-nál, te azonban úgy döntöttél, megválsz az olajipartól.
- Valóban, 2009-ben még úgy mentem vissza dolgozni, hogy innen szeretnék nyugdíjba menni. A Polikontrollhoz kerültem vissza, majd a Petroszolg Kft. vette át az irányítástechnikai műszerész tevékenységet, így 2010-től Petroszolgos lettem. Kezdetben tettük a dolgunkat, aztán mindig csak egy picit lett rosszabb. Épp, hogy, szinte érezhetetlenül szoktunk hozzá. A szemünk előtt zajlott le a karbantartások megnyirbálása, szakmailag egyre nehezebbé vált a munkavégzés.
- Hirtelen döntés volt az, hogy megszakítod MOL-os karriered?
- Nem, évek óta gondolkodtam a váltáson. Tavaly májusban volt otthon egy balesetem, favágás közben kifordult a térdem és térdszalag-szakadással 2 hónapra táppénzre kerültem. Ez katalizátorként indította be az eseményeket. Műteni csak szeptemberben tudtak. Ekkor szembesültem azzal, hogy – rajtam kívülálló, de személyes okok miatt – nem kerülhettem abba a csoportba, amelyikbe szerettem volna. A felajánlott DCS műszerész pozíciómban is tárt karokkal vártak, személyi problémák nem voltak, de bennem maradt a tüske, hogy nem kerülhettem oda, ahova szerettem volna. Ez alapjaiban rengette meg a bizalmam, és már akkor tudtam, hogy ez nem fog sokáig tartani.
- Több interjút is készítettünk volt munkatársakkal, üzemlátogatásokkor is folyamatosan vissza-visszatérő probléma a karbantartás kérdése. Te frontvonalbeliként hogyan látod ezt a kérdéskört?
- Azt vettük észre, hogy a karbantartásra szánt összeg egyre hamarabb merült ki, volt év, mikor már augusztusban a következő évi keret terhére dolgoztunk. Úgy gondolom, és ami tulajdonképpen mindig is zavart, hogy egy-egy problémára nem született soha végleges megoldás. Félmegoldásokat kellett megvalósítani, tudtuk, hogy tönkre fog menni, de "most jó volt", ezért nem is volt probléma. Hiába lehetett tudni, hogy az alkalmazott megoldás hosszú távon nem jó megoldás, és összességében lényegesen költségesebb lesz így, mint a probléma felmerülésekor jól megcsinálni, mégis csak arra kellett összpontosítani, hogy MOST üzemeljen. A műszaki színvonalon sokat rontott a "kockázat alapú karbantartás", én nem engedném, hogy veszélyes üzemekben ilyen struktúrával történjen az üzemek életben tartása.
- Említetted, hogy nem pillanatnyi elhatározás volt, hanem egy hosszabb folyamat vezetett oda, hogy meghozd döntésed a felmondásról. Kerestél más munkahelyet?
- Egészen tavaly novemberig nem néztem más álláslehetőség után. Amikor a DCS műszerész pozíciót elfogadtam, akkor viszont már megfogalmazódott bennem a döntés, hogy nézzem a lehetőségeket, önéletrajzot készítettem és elkezdtem állást keresni.
- Sikeres volt az álláskeresés? Találtál új munkahelyet?
- Bár nagyon nehéz volt elhatározni magam, de elhatároztam, hogy ha váltok, akkor "nagyot váltok". Jelenleg alig egy hete dolgozom az új munkahelyemen, amely teljesen független a MOL-tól, a finomítótól, de szakmán belül maradtam. Nagyvállalattól kis céghez kerültem, összesen 23-an dolgozunk, ipari kazánok üzembehelyezésével, karbantartásával, javításával foglalkozunk.
- Így, hogy már összehasonlítási alapod – ha másban nem is, a kialkudott feltételekben biztosan – hogyan látod a MOL bérpolitikáját?
- Legutóbb, mikor a Petroszolgnál bejelentették a 25.000 Ft-os béremelést szerencsére már a felmondási időmet töltöttem, mert azonnal tudatosult bennem, hogy jól döntöttem. A döntésem pénzügyi hátterének is egyszerű a számítása: A felmondásomkor érvényes alapbérem tizenháromszorosa, plusz a Cafeteria, a lojalitás bónusz és minden egyéb béren kívüli juttatás összesen nem érte el azt az összeget, amelyet az új munkahelyemen bruttó bérként kaptam. Az új cégnél még két havi bónusszal is számolhatok. Talán ez mindent elmond. Tehát nem csak emberileg és szakmailag, hanem anyagilag is jobban jártam. Azt határoztam el, hogy minőségi, MOL-tól független helyet találjak – úgy tűnik, ez sikerült is.
- A bérpolitikai mellett mindig súlyponti kérdés a létszámpolitikai is. Ezzel kapcsolatosan mi a meglátásod?
- A létszámkérdésben a kettős mérce nem tetszik. Ha arról beszélgetünk, hogy mi az elvárás, mit kell teljesíteni vagy vállalni, akkor azonnal jönnek a példák a nyugati finomítókból, hogy egy vezérlő mennyi műszerkört viszi, egy blokk-kezelő mennyi területet jár be. De ha a követelmény nyugati szinthez van mérve, akkor a fizetések miért nem? Szintén folyamatosan elfelejtik, hogy mekkora területen fekszik egy hasonló kapacitású nyugati finomító, és mekkora területen fekszik a százhalombattai. Itt távolságok vannak, míg nyugaton sokkal kompaktabb, sokkal kisebb területen üzemel, azok a technológiák arra a kisebb létszámra készültek. Édesapám, mikor az AV-III-ban dolgozott, egy műszakban 16-an dolgoztak. Ha jól tudom, most az egész blokkra vannak 6-an. Semmilyen fejlesztéssel nem lehet ezeket a távolságokat csökkenteni.
- Hogyan élted meg a döntésed, támogatott-e benne a családod?
- Számomra ez nagyon nehéz időszak volt, mondhatom, hogy bele is betegedtem. Volt egy hosszú hétvégém, amikor szabadságot vettem ki, és ez mély depresszióval telt. Köszönet a feleségemnek, aki kirántott ebből, ő mondta: "Gergő, el kell innen menni!", vettem egy nagy levegőt és cselekedtem.
- Hogyan reagáltak volt munkatársaid, vezetőid?
- A közvetlen kollégáim számára ez nem volt váratlan, ők tudták a szándékom, azonban a vezetőm teljesen értetlenül állt a döntésem előtt. Ami azonban furcsa volt, hogy nem is próbáltak meg marasztalni, nem kérdezték meg, hogy mi volt a gond, nem kaptam lehetőséget arra, hogy elmondjam, akár jobbító, tanító szándékkal is, hogy miben, hogyan lehetne fejlődni. Nem volt EXIT-interjúm sem. Sokszor tapasztaltam, hogy évtizedek óta dolgozó munkatársak számára gördítenek a kilépéskor vörös szőnyeget, pedig az Északi-portán ilyenkor nem csak egy volt munkatárs távozik, hanem 10-20-30-40 év tudás is.
- Milyen volt az első benyomás az új munkahelyeden?
- Az új munkahelyemen az első napon megkérdezték tőlem, hogy "Gergő, hogy érzed magad?" – erre az elmúlt 14 évben nem volt példa. Talán az is beszédes, hogy az új cégnél arról is érdeklődtek, hogy mi történik a Petroszolgnál, mert szokatlanul sok önéletrajz érkezett az állashirdetésre Petroszolgos munkatársaktól...
- Mi lehet ennek az oka?
- Úgy gondolom, hogy két kézzel lehet tisztességesen dolgozni. A finomítóban azt láttam, hogy vannak, akik a széküket tartják az egyik kezükben, és van egy réteg aki a fenekét fogja, hátsón ne billentsék. Egy kézzel azonban nem lehet tisztességesen dolgozni! Persze, mindig tisztelet a kivételnek. Mára kineveltek egy olyan réteget, akiknek lassan már kizárólagos feladata a felsőbb utasítások végrehajtása, de nem képviselik az alsóbb érdekeket. Azt, hogy az alsóbb szinteken milyen hangulat van, milyen igények, azt nem közvetítik felfelé.
- Az elmúlt időszakban többször hallottunk negatív jelzőket a dolgozói megbecsülésről. Hogyan látod volt munkahelyeden ezt a területet?
- Az új munkahelyemen az egyik interjún volt kérdés, mit várok a cégtől. Azt válaszoltam, hogy ne tekintsenek humán erőforrásnak – ember vagyok. Vannak jobb és rosszabb napjaim, van, amikor egy hegy odébbgörgetése sem okoz problémát, de van olyan nap, amikor erre akármilyen ok miatt nincs lehetőségem. Ezt pedig figyelembe kell venni. Ez az, amit nem tapasztaltam a finomítóban. Persze, az új cégnél is vannak szabályok, azonban a szabályokba beépítik a bizalmat, a kölcsönösséget, az ember magánéletét.
- Mi lehet az oka, mik azok a tényezők, amelyek oda vezethettek, hogy a MOL megítélése megváltozott?
- Nagyon nagy hibának látom, hogy a MOL hagyja, hogy nagyon komoly szakemberek távozzanak a cégtől. A tudásvesztés hatalmas. Bízom benne, hogy a megfelelő vezetők azelőtt döbbennek rá ennek a súlyára, mielőtt komolyabb probléma vagy tragédia nem lesz emiatt. Egy cég értékét a benne lévő emberek tudása adja. Semmi más. A vasakat, az autót, a számítógépeket mindenki meg tudja venni. Tudást hogyan lehet venni? Komoly problémát eredményezhet az, hogy nincs kit betanítani. Ha kiesik egy réteg, nem lesz, aki át tudja adni a tapasztalatát. Szó nélkül hagyják a tudást kisétálni. Szintén hangsúlyos kérdés a dolgozók megbecsülése. A lojalitás bónusz bevezetése már egy értékelendő irány, azonban csak csepp a tengerben. Egy személyes példa: itt van a MyHSE alkalmazás, melyben kb. 80%-ban az én ötleteim valósultak meg. Szél Szilveszter a Petroszolg EBK akkori vezetőjeként tette fel a kérdést, hogy hogyan lehetne javítani ezt a területet, ekkor elindult egy ötletbörze, az ötleteket leírtuk, beadtuk, a fejlesztés elkezdődött, a tesztelésben is részt vettem, vezetőim is tudták szerepemet, de egyetlen vállveregetést sem kaptam érte.
- Több területről kapunk olyan visszajelzést, hogy a munkatársak ötletei reakciók nélkül kerülnek az asztalfiókokba, majd évek múltán valaki más ötleteként kerülnek elő.
- Nekem is volt másik ötletem, melyet beadtam az InnoMolba – 2021 júliusa óta semmi nem történt. Édesapámat is említhetem, akinek tapasztalatából eredően is számos újítási ötlete volt kidolgozva, beadta, de szóra sem méltatták, holott súlyos milliókat spórolhatott volna segítségükkel a vállalat.
- Hogyan láttad a MOL-ban a dolgozói lojalitás kérdését?
- Fontos kérdés a lojalitás, azonban érdemes lenne megkérdezni a dolgozókat, hogy "mihez is lojálisak"? Az idősebb munkatársak nem feltétlenül a vállalathoz, hanem szeretnék elérni a nyugdíjt. Esetemben is azért születhetett meg az a döntés, hogy felmondok, mert olyan élethelyzetben vagyok, amely ezt lehetővé tette: a gyermekek már önállóak, úgy gondoltam, hogy 49 évesen még van lehetőségem arra, hogy váltsak, 5 év múlva erre már nem sok esélyem lenne, így "last minute"-ben most ezt meg tudtam és meg is akartam lépni.
- Tehát akkor most megtaláltad a "nyugdíjas állást"?
- Mint említettem, amikor 2009-ben visszakerültem a MOL kötelékébe, akkor is azt hittem, hogy onnan fogok nyugdíjba menni. Azonban én már semmi ilyet nem merek állítani. Mindent megteszek, hogy így legyen, azonban megtapasztaltam, hogy bármikor fordulhat az ember élete 180 fokot egyik pillanatról a másikra. Nem erősnek, hanem rugalmasnak kell ilyenkor lenni.
- Az "utolsó szó jogán", mit üzennél a MOL vezetőinek, volt munkatársaidnak?
- A MOL vezetőknek üzemem, hogy Mátyás király módjára jöjjenek le a "MOL-toronyból" egy szombat este, menjenek be a műszakokhoz beszélgetni, látogassanak meg műszertermeket. Megrázó lesz. A munkatársaim, amikor eljöttem, sok szerencsét és kitartást kívántak az új munkahelyemhez. Akkor azt válaszoltam nekik: úgy gondolom, hogy nektek a maradáshoz több kitartás kell.
Köszönjük Szalai Gergőnek, hogy vállalta a beszélgetést és megosztotta gondolatait, eredményeket, sikereket kívánunk neki új munkahelyén!