· Hírek
<div>Mély fájdalommal értesültünk László Bandy képzőművész haláláról. 1941-ben született Budapesten, és már kisgyermek korától megszállottan rajzolt. A művészet iránti szenvedélyét szakkörökben és táborokban fejlesztette, különösen a Dési Huber Körben Tamás Ervin irányítása alatt.</div>
Érettségi után porcelánfestőként dolgozott, majd Egerben matematikát, kémiát és rajz helyett műszaki gyakorlatokat tanult. Bár hivatalosan nem tanult rajzot, első rajzai ebben az időszakban jelentek meg, és 1966-ban már kiállítása is volt. 1974-ben barátaival megalapította az Autodidakta Képzőművészek Társaságát (AKT), ahol a képzőművészet alapkérdéseivel foglalkoztak. Ekkor kezdte el kidolgozni saját műfaját, a dobozgrafikát, amelyben a papír síkjából kilépő vonalak természetét vizsgálta.
1984-től kezdve művészeti iskolákban tanított, többek között a Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti és Általános Iskolában, valamint a GYIK Műhelyben. Százhalombattán óvodás kortól nyugdíjas korig voltak tanítványai, és 2014-től a százhalombattai Sérültekért Alapítványnál is oktatott. A tanítást az önmegvalósítás legszebb és leghasznosabb módjának tekintette.
László Bandy halála pótolhatatlan veszteség a magyar művészeti élet számára. Nemcsak alkotásai, hanem tanítványai és gondolatai is tovább élnek, hiszen számára a művészet és a tanítás elválaszthatatlan volt: "Az én életem arról szól, hogy beleszerettem a tanításba, alkotói műfajnak, magamat pedig lélekszobrásznak tekintem."
Egyéni műfaja, a dobozgrafika nem csupán a tér és a sík kapcsolatát vizsgálta, hanem sokkal mélyebb szinten hatott a szemlélőkre. Ahogy a 2020-ban, Czifrik Katalin interjúalanyaként a pannonhirnok.com honlapon megjelent interjújában mesélte: "A ‘ki mit lát benne’ kérdése mindig is érdekelt. Amikor elkezdtem nagyobb méretű dobozokat készíteni, az emberek elkezdtek beszélni – annak ellenére, hogy ezek a térgrafikák természetüknél fogva absztraktak." Munkái nem csak művészeti alkotások voltak, hanem párbeszédre késztették az embereket, felszínre hozták saját belső történeteiket.
Egyszerre volt kísérletező művész és mélyen gondolkodó ember. Szavaiból is érződik, hogy számára a művészet nem puszta esztétikum, hanem egyfajta létforma, ami a belső és a külső világ összekapcsolását szolgálja: "Ne akarjanak a társadalomról szólni, amíg nem járták meg a saját belső poklukat. Majd, ha azt megismerték, utána lehet lerántani a leplet a multikról vagy a politikusokról."
Halálával nemcsak egy alkotót, hanem egy különleges látásmóddal megáldott mestert veszítettünk el. Azonban emléke nemcsak tanítványai és művei révén él tovább, hanem egy közelgő esemény kapcsán is: idén májusban avatnak emlékművet a MOL Nyrt. Dunai Finomítójának 60 éves évfordulójára, tisztelegve a finomító építésében, magas szintű működtetésében részt vevő valamennyi munkatárs előtt. Az emlékmű ötletét az Olajipari Szakszervezet vetette fel, magát a mestert, László Bandyt is szakszervezetünk ajánlotta a munkáltató részére. Ahogy a százhalombattai központi irodaépület előtt formálódó alkotás is bizonyítja, gondolatai és alkotásai messze túlmutatnak a művészvilág zárt társadalmán, örök emléket állítva immár a mesternek is.
"Nulla dies sine linea - Egy nap se múljék el vonás nélkül!"
Hiánya pótolhatatlan veszteség a magyar művészeti közösség számára. Emlékét tisztelettel és szeretettel őrizzük.
Czifrik Katalin 2020-ban készült interjúja az alábbi linken olvasható: http://szazhalom.hu/eloszor-a-sajat-poklokat-kell-vegigjarni/
Fotók: laszlobandy.hu
