· Hírek
<div><div>Februárban érkezett a szomorú hír László Bandy képzőművész haláláról. Akkor életútjáról emlékeztünk meg a Ténykép hasábjain, most pedig egy 2024 decemberében készült interjút adunk közre. Decemberben már állt a szobra a MOL Dunai Finomító központi irodaépülete előtt Százhalombattán, az első találkozás volt a művész és alkotása között. Ekkor tudtunk beszélgetni László Bandyval.</div></div>
Ha jól tudom, ez a negyedik köztéri szobor, amit készített, igaz, ez a legmonumentálisabb. A honlapján is fellelhető információk szerint két szobra áll Százhalombattán - egyik a Széchenyi István középiskolában, a másik a városközpont közelében -, és van egy Olaszliszkán.
Az olaszliszkai szoborban nem vagyok biztos, hogy ott van, mert annak kalandos a története, sok helyen volt. Gyakorlatilag ez a harmadik "fix" köztéri szobrom.
Hogyan jutott el a rajztól egy ilyen monumentális alkotásig?
A 80-as évek végén, mikor volt egy felfutása újra a konstruktivizmusnak és a kísérletezésnek, akkor kezdtem én is kísérletezni azzal, hogy mi történne, ha a vonal nem a papír síkjában lenne, hanem attól kicsit eltávolodva. Így születtek az első dobozgrafikák, ahol több rétegben voltak a rajzok, így más-más nézőpontból más-más rajzolatot adtak ki. Ezek szépen lassan szobrokká, papírszobrokká váltak. Mikor először megláttam fotón a DUFI irodaépülete előtt felállított szobromat, azt hittem, a papírmakett van belemontírozva a képbe. Aztán felfedeztem a hegesztéseket, illesztéseket, és akkor tudatosult számomra: ez egy az egyben az a szobor, amit megálmodtam.
Ha az életpályáját végigtekintjük, kitűnik belőle, hogy fontos momentum a tanítás, az ismeretátadás, a fiatal generáció képzése.
Nem fontos. A legfontosabb! Ha stílszerű szeretnék lenni, a tanítás is szobrászat. Lélekszobrászat. A tanításnak a kisebb része az, hogy hogyan fogjuk meg a ceruzát, hogyan kell lerajzolni egy csendéletet. Azonban az a magatartás, ami mögötte van, például, hogy miért tanuljak meg rajzolni, az ami emberformáló.
A művészet értékelése, a művészet szeretete, a tudásvágy hogyan alakult az elmúlt években?
Szerencsére mindig is volt egy (igaz sokszor csak vékony) réteg, amely mindig is kulturálódott. Olvastam valahol, hogy mi az oka annak, hogy az önkormányzatok nem támogatják kellőképpen a művelődési házakat, illetve miért nem kapnak az önkormányzatok kellő támogatást a kultúra finanszírozására. Ennek egyik oka, hogy elcsúszott a kulturális vonal "szórakoztató iparrá", ezért az az álláspont, hogy aki szórakozni akar, az fizesse meg az árát. A vizuális kultúra területén nagyon nehéz a feladat. Ma már ez a terület nagy harcot vív a mai technológiai vívmányokkal, gombnyomásra készülnek alkotások, a bulvársajtó is tele van mesterséges intelligencia által készített alkotásokkal. Hasonló, mint két évszázaddal ezelőtt, amikor feltalálták a fényképezést: meg kellett tanulni használni. Persze komolyan hatott a művészetre is, ahogy most is ez a feladat: megtanulni használni az újdonságokat. A mostani generáció más felületen, más tartalmakra vevő. A tanításnak ez is dolga és feladata, kezelni az újdonságokat, a kihívásokat, beépíteni a hagyományokba. De a tanítás nekem is tanulás, hiszen folyamatosan lépést kell tartanom a tanítványaimmal.
Mennyire befogadóak a fiatalok a vizuális művészetek, a képzőművészet iránt?
Nagyon széles a skála, de úgy gondolom, hogy mindig is ilyen volt. Mindig vannak, akik rengeteget olvasnak, akik nyitottak, és természetesen vannak olyanok, akik nem fogékonyak a művészetekre. Ez a képzőművészetben is így van. A fontos kérdés azonban nem csak az, hogy mit fogadnak be a fiatalok ezekből a tanításokból, hanem az is, hogy mi az, ami megmarad belőle!
A MOL Dunai Finomító 60 éves évfordulójára készült alkotást most látta először teljes életnagyságban, szinte készen. Hogyan lett az ötletből, a rajzból, a tervből ilyen monumentális szobor?
Kalandos történet volt a létrejötte. Az eredő gondolat Kovács Lászlótól, az Olajipari Szakszervezet elnökétől érkezett, ő keresett meg egy lehetséges emlékművel kapcsolatban. Volt egy skiccem, amely a jelenlegi emlékmű körvázát tartalmazta, ezt dolgoztam tovább, került be a közepébe a fáklya a lánggal. Örülök, hogy végül létrejöhetett ez az alkotás.
Milyen érzés volt most megpillantani a szobrot?
Fantasztikus, alig vannak szavak. Már éjszaka is ezzel a "találkozással" álmodtam, hogy itt vagyok. Hihetetlen élmény volt megtapintani, megérezni a létrejött művet.
Papírból épített dobozgrafikák alapvetően a munkái, most egy kicsit keményebb anyag örökítette meg a terveket.
Amikor a megvalósítás fázisába került a szobor, statikai szakvéleményre is szükség volt. Ekkor a statikus úgy döntött az eredeti tervvel szemben, hogy 1 cm vastag acélból kell készülnie. Ez a megvalósítást is lassította, és a költségeket is jelentősen megnövelte. Ekkora méretben még nem dolgoztam. Az eddigi legnagyobb művem is "csak" 4,5 méter magas, ennél a szobornál pedig a külső köpeny annyi. Nagyon elegáns, nagyon jó érzés megtapintani. Külön érdekes a megvalósításánál, hogy a ceruza egyenetlenségeit is visszaadja a szobor, teljesen leköveti az eredeti terveket.
Valóban jó ránézni, jó hozzáérni, úgy gondolom, hogy méltó emléket állít a szimbolikus elemeivel a Dunai Finomító 60 éves évfordulója alkalmából.
A tervezés során törekedtem arra, hogy a finomító több momentumban is megjelenjen: a körbefutó "szalag" tulajdonképpen a csővezetéket jelenti, a fáklya lángja is egyértelműen utal a finomítóra, mindemellett örökmécsesként is emléket állít az elmúlt 60 évnek. Évtizedekkel ezelőtt kellett egy cikket írnom arról, hogy mennyire tud esztétikus lenni egy gyártelep. "Lírai kitérő" címet adtam neki – hiszen tudjuk, hogy a szakzsargonban a líra a hajlított csőszakasz, amely a hőtágulás kompenzálásáért felel.
Bár már áll az emlékmű (a riport 2024 decemberében készült – a szerk.), de még nem végleges, a környezet kialakítása zajlik, fényeket építenek ki. Azonban már most impozáns látvány.
Valóban nagyon jó látni, igaz, amikor ideérkeztünk, akkor megfogalmazódott bennem, hogy az épülethez képest "jaj, de kicsi!" Persze, ha kialakul a környezete, véglegessé válnak a fények, akkor lesz teljes és kész az alkotás. Most még csak egy "műszaki váz". Azonban, ha belemegyünk az alkotásba, akkor érezhető, hogy mégsem olyan kicsi, hiszen több mint 6 méter a teljes magassága. A belső tér a fontos, ott működik a "játék a vonalakkal".
Mennyi idő volt megtervezni, mennyi idő volt, hogy létrejöjjenek a tervek?
Alapvetően nem volt sok idő a tervek megalkotása, fejben gyorsan összeállt, mit is szeretnék. Persze az első tervek még eltértek a most létrejött szobortól, talán ezek a módosítások, igazítások nyújtották el a megvalósítási időt. Több rajz is készült, több makettet is terveztem. A legnehezebb feladat talán az volt, hogy méretarányosan meg kellett rajzolnom, amit aztán az eredeti méretre nagyítottak, és érdekes volt látni, hogy hogyan rajzolódnak ki a kézmozdulatok: azok a pontok, ahol elfáradt a kezem vagy ahol kicsit megremegett. Meg is fogalmazódott bennem, hogy ez egy "remegmű". Alapvetően A4-es méretben rajzolok, és aztán ezt én magam is szoktam nagyítani pl. projektorral. A 20. század végéig mindig valami felület volt a rajz hordozója. Ez volt a művészet. Akármilyen anyagra akármilyen eszközzel hozták létre az alkotásokat. Aztán a digitális technika ezt megváltoztatta. Már "hordozóanyag" nélkül is tudunk alkotni. A tanítványaimnak mindig mondom, hogy készítsenek papírra, ceruzával kortárs alkotásokat. Ez az igazi kihívás!
Köszönjük, hogy rendelkezésünkre állt, és megosztotta érzéseit, emlékeit. Szobra is örök emléket állít munkásságának és méltón emlékezik meg a Dunai Finomító elmúlt 60 évéről. A művész úr hiánya pótolhatatlan veszteség a magyar művészeti közösség számára. Emlékét e monumentális művével is tisztelettel és szeretettel őrizzük.
Sólyom Balázs
Olajipari Szakszervezet
